Azt gondolom egy ennyire sokak által ismert és sokak által szeretett Mikszáth regényt színpadra alkalmazni egyben rendkívül hálás, és egyben rendkívül nehéz feladat is. Mert magyar, mert hozzánk tartozik és persze, mert hiába régmúlt, mindig is kortárs marad.
Az elvárásokkal tele van a padlás: legyen mai, poroljuk le jól, legyen szórakoztató, de a drámaiságot se hagyjuk ki belőle és érezzük ez a múlt, de még is tudjunk vele azonosulni, érezzük a jelenre reflektál – ezt mind persze, csak egy Mikszáth regénnyel lehet sikeresen megtenni. Mert a nyelvezete könnyen érthető és mert a cselekmény egyszerű, de mégis megvannak benne a kellő bonyodalmak ahhoz, hogy két hosszú felvonás jöjjön ki belőle.
Színpadra Bártfay Rita alkalmazta, de Vass György rendezte – ezeket a neveket azért érdemes tudnunk, hogy tudjuk kinek köszönjük az előadást, másrészről érdekes, hogy én mindig is női és férfi regénynek is gondoltam ezt a Mikszáth műt és tessék, habár előadást egy nő készített a regényből, a szöveget színpadra és a színészeket a szöveghez egy férfi igazította – és ez látszik is, mert megvan benne a férfias energia és a jóleső romantika is, így örvendeztetheti meg a színpadon a férfiakat és nőket is az előadás. Mert Mikszáthnál jól megfér egymás mellett a realizmus és romantika.
Az persze, hogy Noszty Ferire 2016-ban is kíváncsiak leszünk, már akkor borítékolható volt, mikor Bártfay Rita gondolkozott az egyes jelenetek párbeszédes összekötéseinél. Csak az volt kétséges, hogy a néző mit kap. Mivel, ahogy már a felvezetőben írtam, egy mai korszerű Nosztyt szeretnénk úgy látni, hogy érezzük még mindig középiskolában ülünk az irodalom órán és Mikszáth képe a falról mosolyog, mert ő tudta a dzsentri életmód és jóképűség mindig divatos lesz.
De mit tud a mai néző az Újszínház Noszty-járól, mikor elolvassa a színlapot. Á játszik benne Kautzky, róla eszünkbe jut James Bond. Aztán Kökényessy Ági alias Jennifer Aniston, Lux Ádám, aki már jócskán kiérdemelte a mexikói állampolgárságot Jose Armandó révén, és az izgalom kedvéért még Mihályi Győző, azaz Gipsz ügynök is feltűnik. Felvetődik bennünk a gondolat, csak nehogy a végén Pikali Gerda reggeli műsorában kössünk ki, melyben a szinkronszínészek lesznek meghívott vendégek, bár ez is egy is érdekes előadás lenne. De nem, természetesen mindannyian kiváló színészek, ahogy felemelkedik a függöny, már el is felejtettük, hogy azt terveztük jó lenne újra nézni a Jóbarátokat.
A színház a maga elidegenítő eszközeivel, lecsupaszítja a jól ismert színészeket és új karakterekké varázsolja őket. Olyanokká, akiket a szerepük megkíván. A jelmezek eleganciája, a katona ruha, a hosszú szoknya, orra biggyesztethető egy darab kerek lencse, mely a szemüveg elődje, és persze az óra, mely oda van akasztva a zakó zsebébe, mind megadják az előadás regényes hangulatát. Eme jelmezi eszközök még közelebb hozzák a nézőhöz Noszty világát, még élethűbbé válik ami a színpadon zajlik.
A színpadi képek csak oly változatosak, mintha egy filmet néznénk, és ez nagy dicséret, mivel úgy tapasztaltam, még a nagy színházak sem tudnak minden jelenetben újítani a színpadi képen. Részesei vagyunk, a táncosoknak is hála, szüreti bálnak, éttermi jelenetnek (én tényleg elhittem, hogy a színpadon hátul egy tölgyfa áll) vonatútnak, polgármesteri beszédeknek, – az óriás lépcsők praktikusak is lehetnek – és persze hálószobai jeleneteknek is. Szóval összegezve a díszletnek hála is mindig pontosan értjük, épp hol vagyunk és mi történik.
A cselekményről ezúttal talán nem is kell beszéljek, maximum annyit ejtenék csak szót róla, hogy az események és jelenetek dinamikája mint egy kellemesen hullámzó tenger, úgy vitte és sodorta magával az embert az előadás közben. Habár ez egy nagyon sok szereplős előadás, a cselekmény miatt egy-egy jelentben a párbeszédek lényegre törően hosszúak csak, mégis sikerült minden női és férfi szereplő karakterét kibontakoztatni és bemutatni. Kökényessy Ági, mint Tóthné, akinek élete csak a társadalmi megítélésektől függ megkapja a maga drámai monológját. Kökényessy Ági hangja könnyed és megrendítően komoly is tud lenni, ez a kettősség most is jót tett karaktere ábrázolásának.
Némely színész több szereplőt is megformált, de ez nem volt zavaró, mert a jelmez és olykor a hangi elváltoztatás is segített az új karakter megismerésében, és a régi elfelejtésében is. Ha már új felfedezéseknél tartunk, akkor el kell mondjam örülök, hogy Almási Sándort eddig nem láttam másban, mert így még inkább csak Noszty Ferit láttam benne. Telitalálat volt a szerepre, jól megtestesítette a Noszty karaktert: tudott nagyon férfias is lenni, megszeppent is, és persze nagyon jól udvarolt is, no meg énekelt. A ripityom nóta kiváló keretet adott az előadásnak, mivel mindkét alkalommal másképpen adta elő, így a dal szövegének értelmezése is változó volt. Nagy hatást tett rám természetesen Mihályi Győző is, ahogy a keze is beleremegett az első jelenetbe, mikor a fiára haragudott és izgult is miatta, azt hiszem ilyen, mikor egy színész tetőtől talpig játszik. Minden színész remekül hozta mikszáthi-énjét, így vegyük úgy, mindenkit megdicsértem. Kiemelni még már csak a Tóth Marit alakító Szilvás Juditot szeretném, akit remekül rendeztek, mert nem túlozta el az ifjú naivát, átérezhető volt minden izgalma és kalandja.
Általában a kritikában a cselekmény, színész játéka, díszlet, jelmez, zenei betétek kapnak helyet, az hogy épp ki hova állt és hányan voltak a színpadon nem igazán. Nekem azonban az is nagyon tetszett, hogy mertek két fős jelenetek is csinálni, merték hagyni igazán kibontakozni Noszty Feri és Mari kapcsolatát, romantikázását, hiszen ezek fontos részei a cselekménynek. Arról nem is beszélve, hogy változatosságot adott és kellemesen lelassította és megtörte előadás ritmusát is. És Vass György rendező még a csendtől sem félt, ez pedig ritka, nem akarták gyorsan kimondatni a színészekkel a szövegeiket, hagyták beszélni az arcukon megránduló izmokat, ráncokat, kétségbeesett tekintetüket. Hagyták, had nézzük, miként verejtékezik Noszty Feri, és szenved, mert kicsúszott a kezei közül az irányítás. Utóbbi mondataimnál az ágyjelenetre gondolok, mikor Noszty Feri besurran Marihoz a kórházba.
Szóval szép volt. És nehéz is, én biztos vagyok benne. Nehéz új receptekkel kísérletezni, hogy valami jól süljön ki belőle, de még nehezebb egy régi családi receptet elkészíteni, hogy ízeiben felidézze azt a süteményt, amit mindenki ismer és szeret és már a neve kimondásakor összefut a nyál a szánkban, mert pontosan tudjuk, emlékszünk rá milyen is volt, milyen nagyszerű is volt. Valahogy a Noszty fiú esetét színre vinni is ilyen lehetett. Újítani nem kellett az alkotóknak rajta és nyilván nem is akartak. A cél a mikszáthi regény előadássá alakítása volt, és ez így is van jól. Nincs szükség semmi újító allűrre, modernizációra, nyelvi reformációra. Egyszerűen nem kívánjuk, hogy Noszty Feri kopott farmerben járjon és Mari azt mondja, várj Roziália Feri írt nekem Viberen, hogy megyek-e az esti buliba. Jól van ez így, hogy eszünkbe jut a középiskolai irodalom óra, hogy azt gondoljuk, de jó, a könyvben is pont így volt, pont ezekkel a szófordulatokkal. Végtére is az ismeretlennél, csak az ismert tud kívánatosabb lenni.
Színes színfalak 